Utazz velünk vissza a múltba! – 2005. január

A 2005-ös évet is változatos témákkal, forgatásokkal kezdtük, melyet most nektek is megmutatunk! Barna Béla vezetésével ismét felvesszük a bakancsot, és ezúttal Nagyvárad nevezetességeit járjuk körül egy túra erejéig. Majd Bíró Józsefről, a város egy ismert zongoristájáról készült portréfilmet láthatunk, később pedig az OTDK előtt álló földrajz szakosokkal és docensükkel beszélünk a versenyről és a bekerülés nehézségeiről. Egy cicákban gazdag vizsgafilmet is találtok az ajánlók között, úgyhogy tartsatok most is velünk! 

Írta:Maróczi Bianka

Nagyvárad képekben - Bakancsot fel! – Nagyvárad /2005.01.07./

Jártatok már Nagyváradon? Tudjátok mitől különleges? Mik a helyi nevezetességek, látványosságok? Barna Béla vezetésével most körüljárjuk ez a Sebes-Körös partján fekvő vidéket, és betekintést kapunk a város nyüzsgő életébe. Mit érdemes megnézni? Kik a nevezetességei a városnak? Mindent elárulunk kis kedvcsinálónkban, melyet ajánljuk azoknak is, akik jártak már Nagyváradon, de azoknak is, akik csak kacérkodnak a gondolattal. Tartsatok velünk és „Bakancsot fel!”

Történet a zenéről és az elfogadásról - „A zene, az kell”- Bíró József portréfilm /2005.01.14./

Portréfilm készült Bíró Józseffel, ismert zongoristánkkal a múltban, melyet szívből ajánlunk mindenkinek. A gyermekkorától vak művész története jeles példája lehet az elfogadásnak és szeretetnek, zenei munkásságával pedig azóta is Eger városát erősíti. Pro Agria szakmai díjjal jutalmazták 2017-ben, a vendéglátás és turizmus terén végzett tevékenységéért. Tanulságos történet az övé, érdemes meghallgatnunk milyen fontos feltétel nélkül elfogadnunk egymást, különösen szeretteinket.

Sikeres diákok a Földrajz Tanszékről – OTDK előtt /2005.01.28./

Dr. Dávid Árpád, egykori földrajz tanszéki docensünk felkészítésének köszönhetően 7 hallgatónk került az Országos Tudományos Diákköri Konferencia tagozatbeosztásába. Hallgatóink bizonyos témakörökben évről-évre sikereket érnek el itt, lelkiismeretes munkájuknak és évekig tartó szorgalmuknak köszönhetően. Mindig öröm intézményünk sikereiről beszélni, a földrajz tanszékünk pedig kétségkívül egy országszerte híres továbbtanulási lehetősége lett a fiataloknak. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű ide bejutni, mind megtudhattuk, a vezetőség alaposan mérlegel, és csak a legjobbaknak biztosít helyet. Számos érdekességet megtudhatunk a tanszékről és a versenyről is, így érdemes velünk tartani!

Cicamenedék - Szeretem ö-cat - vizsgafilm /2005.01.28./

Nem, ez nem egy őrült macskás videó! Bori Nóra, Csillag Zita és Mellik Éva vizsgafilmjét láthatjátok, melyben egy igazi macskaparadicsomba kalauzolnak bennünket. A lelkiismeretes környékbeliek pénzt és időt nem sajnálva segítenek nekik a túlélésben, de sajnos rengeteg tényező nehezíti az állatok mindennapjait. Vehetjük felhívásnak, figyelmeztetésnek a felelős állattartásra és kedvencünk megfelelő körülmények közt tartására. A komolyabb hangvétel ellenére azonban mindig mosolyt csal az ember arcára a négylábúak bohókás természete és kalandos élete.

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video