Utazz velünk vissza a múltba! - 2009 november

2009 novemberében megismerhettük Dr. Pelle Bélát, aki mesél kalandos főiskolai éveiről, tanárairól, illetve saját pályafutásáról is. Emellett Tisza Balázs természetfilmjében a növények életébe is kaptunk némi betekintést. Ebben a hónapban a fertálymesterség hagyományait is bemutatta nekünk Fodor László, és megismerhettük Ledniczky Márton - Európa messze van című filmjét is, hiszen a rendező a Mozgóképkultúra Tanszék vendége volt. Mindezek mellett sok-sok érdekes történet és jó emlék vár mindenkire, aki velünk tart az LTV Anno csatornán. 

Egyben - rövidfilm /2009.11.10/

Ami az egyik embernek szemét, az a másiknak még értékes lehet. Ezt mutatja meg rövid filmjében Podányi Dániel. Két főhőse egy séta során, a kidobott tárgyak között görkorcsolyát talál, melyen ketten osztoznak és egy nagy kaland veszi kezdetét.

Portréfilm /2009.11.03/

Dr. Pelle Béla egyetlen munkahelye a főiskola volt. Már gyerekkorában tudta, hogy ő tanár szeretne lenni. Ebben a filmben mesél kalandos főiskolai éveiről, tanárairól és arról, hogy ő maga, hogyan lett tanár.

A növények élete természetfilm /2009.11.20/

Tisza Balázs természetfilmjében a növények életébe kapunk betekintést. Gyönyörű time-lapse-ek és animációk segítségével élhetjük át a virágzás és megtermékenyítés csodáit.

Európa messze van című film rendezője a Mozgóképkultúra Tanszéken /2009.11.06/

1956 meghatározó év volt Ledniczky Márton életében, sok filmje ehhez az időszakhoz kapcsolódik. Családi, személyes tapasztalatok alapján és szovjet tisztektől is gyűjtött információkat, emlékeket, hogy megértse a kor eseményeit. A film nagy sikert aratott, Franciaországban, Svájcban is többször játszották, mozikba is bekerült.

A fertálymesterség története /2009.11.06/

Manapság a fertálymesterség csak hagyomány őrzés, feladatuk már nincs. Megtiszteltetés ként veszik a címet azok, akik megkapják ezt a tisztséget. Régen azonban fontos feladatokat láttak el Eger közösségében. Ismérve a díszes bot és a köpeny. Érdekességeket mesél el Fodor László, mai fertálymester, a tisztség egykori feladatairól és arról, hogy mit jelent ez a cím.

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video