Utazz velünk vissza a múltba! – 2010 december
2010 decemberében sem unatkoztak az eszterházys hallgatók,
hiszen kulturális események, történelmi előadások, sportmeccsek, hallgatói
programok és rendezvények zárták az évet, ahol a Líceum Televízió mind-mind
jelen volt. Ezek közül emeltünk ki most néhány műsort, hogy felelevenítsük 2010
év végét. Például: főzhettek velünk palóclevest a Konyharegény
gasztrokulturális magazinban, megismerhették Mikes Kelemen Törökországi levelek
c. kötet hasonmásának elkészítését, de olyan tippeket is kaphattak, mint hogy
hova érdemes síelni menni, vagy hogyan gondozzunk egy Mikulásvirágot. Ezen
felül 5 éves lett a Szuszogó Színház, ellátogattunk a 10. Akvarell Triennáléra
és riportot készítettünk Almási Tamás filmrendezővel is. Mindenképpen érdemes
tehát velünk tartani!
Konyharegény /2010.12.03/
A Konyharegény gasztrokulturális magazin ezen adásában palóclevest készít Jónás Zoltán és Puzsár Zsófia. A finom étel elkészítése közben olyan kulisszatitkokat tudhatunk meg, mint hogy régen mennyit ért 5 forint, illetve, hogy a főzés igazán az alapokról szól, onnan pedig egyénileg mindenki a saját ízlése szerint készítheti el az adott finomságokat. S hogy mik a főbb hozzávalók a palócleveshez? Egy kukta és egy szakács, háromféle hús, krumpli, bab és fűszerek. Ajánlott mellé még egy jó pohár bor és ez a videó, hogy élvezetes vacsorát készíthessünk.
Így készült Mikes Kelemen Törökországi levelek c. könyvének hasonmás kiadása /2010.12.07/
A műsorban arról hallhatunk, hogy hogyan készítették el a főiskola oktatói és hallgatói Mikes Kelemen Törökországi levelek c. könyvének hasonmását. Hallgatók mesélnek arról, hogy hogyan tudták felhasználni a főiskolán tanultakat a feladat megoldásához. Kiderült, hogy a könyv nagyon rossz állapotban volt, így az alapoktól kellett újraépíteni, így volt vele feladat bőven. Mellette pedig a kötetet be is digitalizálták, retusálták, és megalkották a PDF formátumát is, így már digitálisan is elérhető a könyvtárban.
Életvarázs /2010.12.10/
Hova menjünk síelni Magyarországon? Hova menjünk külföldön síelni? Hogyan gondozzuk a Mikulásvirágunkat, hogy boldog és egészséges legyen? Mit kell tennünk, ha szeretnénk megalkotni Jancsi és Juliska mézeskalács házikóját? Többek közt ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik megnézik az Életvarázs - életmód magazin ezen adását. Ezen kívül a műsorban foglalkoztak még a lakberendezéssel, ezen belül is a lakástextíliákkal.
ArtPorello /2010.12.17/
5 éves lett a Szuszogó Színház, így a műsorban kicsit jobban megismerhetik a társulat tagjait, és azt, hogy hogyan jött létre a társulat mostani műsora. Ezen felül a műsorban egy beszélgetést is hallhatnak Almási Tamás filmrendezővel, aki arról mesél milyen titkai vannak a filmrendezésnek, és hogyan tehetünk aktuálissá egy múltbéli eseményt, témát. Ezt követően a 10. Akvarell Triennáléról mesél Iveta Kaczarová a Losonczi Múzeum igazgatója, ahol több magyar művész is szép eredményeket ért el. Majd a műsor végén az Ének-zene Tanszék karácsonyi koncertjével búcsúztatták el a 2010-es évet.

Egri utcakövek
Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora
Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin