Utazz velünk vissza a múltba! – 2008. május

Metálzene, színészet és irodalom, animációs filmek valamint képzőművészet. 2008 májusa a művészetek hónapjává nőtte ki magát. Érdemes belenézni az ajánlókba, hiszen számtalan tehetséges alkotóval találkozhatunk, mindemellett pedig rengeteg érdekes információt kaphatunk ezen művészeti ágakról. 

Zsupkó László animációs filmje

Zsupkó László animációs filmje nem mindennapi vizuális megjelenítéssel tárja elénk a Várakozást. A piros szék, főtt krumpli és majonéz mindennapos dolgok az életünkben, ebben az animációban azonban korántsem elbagatellizálható jelentéstartalmat kapnak.

Emberkomplexus Ray Russell Novellája alapján (2008.05.13)

Raymond Robert Russell amerikai író tollából származó, Emberkomplexus című novellából készített egy rövid kisfilmet Szabadi Attila és Baráth Zsolt. Az álom és való világ vékony határán egyensúlyozva röpít el minket a páros, a horror világ egyik legnagyobb szerzőjének tudatalattijába

Metalcore 2. rész Rockzenei Magazin (2008.05.20)

Rátermett fiatal zenészek prezentálják zenei tehetségüket ezen videóban. A performance-ok mellett interjúk is készültek az előadókkal melyben megtudhatjuk, hogy milyen zenei stílust képviselnek, hogyan alakult a csapat vagy éppen miként indult útjára szólóban az illető, valamint technikai megoldásokat is elleshetünk tőlük.

Fantomláb Film (2008.05.23)

Egy félresikerült diagnózis és elkezdődik a történet. Komor Zoltán és Törös László Fantomláb című filmjének lebilincselő vizuális és auditív világa egyszerre mulatságos és elgondolkodtató. A kisfilmet nem elég egyszer csekkolni, hiszen minden újabb megnézéssel bővül a képkockák jelentéstartalma.

Molnár Dávid a Kis-Zsinagóga Kortárs Galériában /2008.05.30/

Videókazettából és cukorkásdobozokból készült ablakok, fiolák, pénztárgépek, régi televízió és minden, ami másnak szemét az Molnár Dávidnak érték, illetve művészet. Ezen tárgyakat illesztette bele UNE ÉVOLUTION – Poszturban térmontázsába, amelyről bővebben ő maga is beszél a videóban, illetve megszólal Bukta Imre, Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész is a tárlat kapcsán.

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video