Utazz velünk vissza a múltba! – 2004. október

Múltidézésünk 2004 októberéhez érkezett, mely újra egy mozgalmas hónap volt. LTV Anno videóinkban ezúttal részt vehetünk a Hastánc Fesztiválon, Képekben műsorunk az Autómentes nappal hívja fel a figyelmet a légszennyezésre, mely a mai napig fontos téma - sőt egyre fontosabb. Ezen kívül az egri Gárdonyi Géza Színház történetét ismerhetjük meg az első 100 éven keresztül, illetve Lisztóczky László - Az egri bor a magyar költészetben című előadását tekinthetjük meg. Végezetül pedig Olaszországba kalauzoljuk el Önöket az Országos Néptánc Találkozó keretein belül. 

Írta: Sepsi Cintia

Hastánc Fesztivál összefoglaló /2004.10.01./

„Az első az, hogy saját magát fogadja el, és saját magának tanuljon meg tetszeni és táncolni, és utána jöhet a közönség. És ami a szép ebben a táncban, hogy ha valaki átmegy ezen az első lépcsőfokon, akkor nincs olyan, hogy szép nő, vagy nem szép nő. Tehát, ha valaki ezt megtanulja, átérzi, onnantól kezdve csak gyönyörű tud lenni a színpadon.” Ezúttal a 2004-es Hastáncfesztivállal tekintünk vissza a múltba két profi – Mercedes és Nadira – koreográfiájával.

Képekben - Autómentes nap 2004 / 2004.10.26./

Autómentes nap! – Képekben című egykori magazinműsorunkban tekinthetitek meg Autómentes nap adásunkat. A kezdeményezés lényege, hogy egy napon keresztül ne használjunk autókat, hanem próbáljuk meg azt valamilyen alternatívával helyettesíteni, mint például lovaskocsival, biciklivel, sétával, ezzel is felkeltve a figyelmet a légszennyezésre. A résztvevők különböző plakátokkal és krétarajzokkal színesítették a programot.

Az első 100 év – Az egri Gárdonyi Géza Színház története /2004.10.26./

Műsorunkban az egri Gárdonyi Géza Színház első száz évének összefoglalóját láthatják egészen az építkezés kezdetétől. Hallhatják, hogy milyen neves színészek látogattak el, valamint milyen fejlődéseken, rekonstrukciókon ment végig az évek során.

Líceumi Katedra: Az egri bor a magyar költészetben – Lisztóczky László előadása /2004.10.08./

Adásunkban Lisztóczky László előadását láthatják, melyben hallhatnak többek között arról, hogy milyen vallások tiltják a bor ivást, vagy épp tartják a mámor előidézésének. Foglalkozik még a szőlő és bor szerepével a Bibliában, megannyi példát hozva, mikor feltűnik a Szent írásban, és annak jelentését az adott történetben.

Nemzetközi Néptánc Találkozó - Olasz csoport /2004.10.01./

Mai adásunkban Olaszországa kalauzoljuk el önöket az Országos Néptánc Találkozó keretein belül. Benne az olasz kultúrával találkozhatnak: népviseletükkel, különböző néptáncaikkal és dalaikkal, igazi olasz hangulatot varázsolva az utcákra.

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video