Utazz velünk vissza a múltba! – 2003. december
A 2003-as év zárásaképp is egy változatos, emlékekben gazdag összefoglalót hoztunk nektek!
Induló ifjúsági magazinunkban a várost azóta is érintő graffitiművészetről lesz szó,
híreinkben pedig számos, a főiskolai élethez szorosan kapcsolódó témában lesz részünk.
Arcképek című sorozatunkban ezúttal Dr. Liptai Kálmánnal készült hosszabb interjút emelnénk
ki, hiszen intézményünk egy meghatározó emberéről van szó. Később egy erdélyi túrára
kalauzolunk benneteket, ahol a gyönyörű képek mindenki kedvét garantáltan meghozzák egy
kiránduláshoz, ezután pedig hátra dőlhetünk és élvezhetjük Dr. Gábos Judit zongoraestjét. Jól hangzik? Tartsatok velünk!
Linzert – ifjúsági magazin /2003.12.09./
Linzert című ifjúsági magazinműsorunk első részét szeretném megmutatni nektek, melyben már ígéretes témákat fejtettek ki hallgatóink. Földi Péterrel, Munkácsy díjas főiskolai tanárunkkal készült egy hosszabb interjú a graffitik eredetéről, fejlődéséről, melyben sokat megtudhatunk a városunkat elborító műalkotásokról. Varga Tamást, rendőr alezredest arról kérdezték, mennyire tartják ártalmasnak a graffitiket, és hol van lehetőség legálisan festeni a falra. Majd Szilágyi Rudolffal beszélünk a kultúra kialakulásáról, saját tapasztalatairól. A graffitit hátrahagyva aztán a Szerb EXIT Fesztivál világába kapunk egy kis ízelítőt, készüljetek a buli hangulatra!
Bakancsot fel! - Erdély /2003.12.02./
Nagyszerű élményben volt részük a Kommunikáció szakos hallgatóinknak ezen a 3 napos erdélyi túrán, melyről egy összefoglalót, túraajánlót is készítettek nekünk. Kedvcsinálónkban bebarangoljuk többek között Torockó, Székelykő és a Tordai-hasadék vidékét is, illetve cseppet sem veszélytelen kalandokba keveredhetünk bátor vállalkozóinkat látva. Ami biztos, összefoglalónk végére mindenkinek megjön a kedve egy erdélyi túrához! Bakancsot fel!
Hírlánc /2003.12.19./
Számos fontos, ugyanakkor érdekes témát sorakoztat fel híradónk ezen adása is, melyben visszatekinthetünk kollégiumaink 2003-as helyzetére. Noha a költségek emeléséről van szó, azóta annyit változtak a pénzügyi helyzetek hogy mai szemmel már megmosolyogtató összegekről beszéltek akkoriban. Rövid képekben ugyan, de részt vehetünk a főiskola gyakorló gimnáziumának gombavató ünnepségén, melyre a díszteremben került sor, emellett pedig megismerkedünk a Remittenda nevezetű oktatási anyaggal, mely a magyar sajtótörténetet dolgozza fel, és CD-n elérhető lesz bárki számára. Az anyag éveken át készült, és Dr. Széchenyi Ágnes, főiskolai docensünk érdeme hogy létrejöhetett. A Tanulmányi és Információs Központ aktuális hírei után részt vehetünk a művész mozi megújulását követő átadó ünnepségen, és egy kis karácsonyi összefoglalót is láthatunk a műsor végén! Tartsatok velünk!
Arcképek: Liptai Kálmán /2003.12.30./
Arcképek sorozatunkban mindig érdekes, figyelemre méltó embereket mutatunk be a közönségnek egy-egy jó hangulatú beszélgetés által. Ebben a videóban Dr. Liptai Kálmánt, egyetemünk egykori rektorát ismerhetjük meg, aki, mint a Matematikai és Informatikai Intézet vezetője adott interjút. Már akkor tartalmas életutat tudhatott magáénak, mostanra valószínűleg még hosszabban kérdezhetnénk pályájáról, karrierjéről, az intézményben eltöltött évekről. Ismerjétek hát meg Dr. Liptai Kálmánt!
Metronóm - Gábos Judit est /2003.12.30./
A zene, és különösen a zongora kedvelőinek kedveznék ezúttal, ugyanis ezen a 2003 végi felvételen Gábor Judit magával ragadó zongoraestjét láthatjuk. Olyan klasszikusoktól hozott darabokat, mint Bach, Mozart és Domenico Scarlatti. Dr. Gábos Judit, ének-zene tanszékünk vezetője azóta is számos koncertet adott már egyetemünkön, alkalomról-alkalomra mindig elvarázsolva közönségét. Reméljük a jövőben is hallhatjuk ámulatba ejtő játékát.

Egri utcakövek
Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora
Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin