Utazz velünk vissza a múltba! – 2006. május

Szárnyukat bontogató szépségkirálynők, akik lerántják a leplet a szépségverseny azon oldaláról, amit csak maguk az indulók ismerhetnek, megosztják velünk tapasztalataikat és gondolataikat, amik elindították őket ezen az úton. Ismét felülhetünk a nosztalgiavonatra, ugyanis 2006 májusában ünnepelte 3 éves évfordulóját a Líceum Televízió így egy múltidéző beszélgetéssel elevenítjük fel a legelső emlékeket, műsorokat. A tévénézés mellett sportolni is nagyon szeretünk, ezzel kapcsolatban is készültünk egy videóval, amelyben mozgással kapcsolatos kérdésekre ad nekünk választ Kékesi László egyetemünk oktatója. Végezetül pedig csekkoljatok egy szuper kis videót melyben a főiskola környezetvédelmi programján „vehetünk részt”, bebarangolva Jósvafő és Aggtelek csodálatos természeti látványosságait.

írta: Farkas Dorina Anna

Szárnybontás – szépségkirálynők az EKF-n /2006.05.09./

Egy szépségversenyen részt venni, és esetleg helyezést elérni, sok ember szemében nem tűnik nagy feladatnak, ők úgy tartják, hogy elég csak szépnek lenni és kész. A Szárnybontás című magazinműsor jelen adásában az EKF szépségkirálynőitől azonban választ kaphatunk arra, hogy mi játszódik le a versenyzők fejében, milyen érzések kavarognak bennük a versenyt illetően, mi indította el őket ezen az úton és mik az esetleges hátulütők.

Három éves a Líceum TV /2006.05.05./

A három éves Líceum televízió egy nosztalgikus visszaemlékezés és beszélgetés keretében tárja a nézők elé az elmúlt évek történéseit. Jelen videóban választ kaphatunk arra, hogy hogyan indították el a Líceum Televíziót, mi volt az első műsor, mi volt a céljuk, és milyen alapokat biztosítottak már akkor is a tanulók számára.

Sportoljunk – sportolási módok és módik /2006.05.23./

A város milyen lehetőségeket biztosít az emberek számára sportolás tekintetében? Mely sporttevékenységek népszerűbbek a fiatalok, illetve melyek az idősek számára. Az egyetemen milyen sportolási lehetőségek biztosítottak, és hogyan érdemes szabadidő és versenysportot válaszani? Jelen videóban Kékesi László az iskola testnevelés tanára válaszol a kérdésekre.

Hó-nap: Tavaszi zsongás - magazin, fókuszban a környezetvédelem /2006.05.23./

A főiskola az évben több környezetvédelmi rendezvényben is részt vett, többek között megrendezték a Környezettudományi Tanszék kirándulássorozatát, amelynek zárónapján a főiskolai hallgatók úticélja Aggtelek és Jósvafő volt. A biológia és földrajz szakos hallgatók a csodálatos környezetben és ismertebb látnivalókon túl megvizsgálták a tanösvény élővilágát. Az esemény megszervezője Dr. Kárász Imre néhány mondatban beszél a rendezvény helyszíneiről és a résztvevőkről.

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video