Utazz velünk vissza a múltba! – 2007. július

Művészetekben gazdag hónappal készültünk, hiszen 2007 júliusában nem egy kiállítás és galéria került megnyitásra. Szó lesz a rajz szakosok Tér c. kiállításáról, valamint egy új közösségi tér kialakításáról is az egri Kis Zsinagógában, amely helyet adott egy kortárs művészeti galériának is. Emellett a filmesekről sem feledkeztünk meg, így bemutatjuk a Slow Film Fesztivált is egykori szellemiségében. Végül pedig az ikonikus turisztikai látványosságról, a középkori piacról nézhettek meg egy videót, amelyet a Dobó téren állítottak fel. 

Közösségi tér és kortárs művészeti galéria megnyitója az egri Kis Zsinagógában /2007.07.10./

Ivády Péter, a PART Egyesület elnöke mesél a kortárs művészeti galéria ötletének kialakulásáról Szilágyi Rudolffal, aki egészen a 2005-ös kezdetektől ismerteti a rendezvényt. Kiderül az is, hogy miért pont a Kis Zsinagógát választották a kiállítás helyének. Önkéntes szervezkedésükről is megtudhatunk fontos információkat és hogy mindezt alázattal, saját pénzükből csinálták. Az egyesület működését, tagjait is bemutatják, így közelebb kerülhetünk hozzájuk. Nem csak a jelenről, de a múltról is beszámolnak, illetve hogy milyen jövő vár a Zsinagógára és az egész galériára. Többek között kávézó és klubhelyiség is tervben van. A képzőművész és tanszékvezető Szurcsik József beszél tapasztalatairól és első benyomásáról a Zsinagógával kapcsolatban.

Slow Film Fesztivál sajtótájékoztató /2007.07.10./

A megújuló programokról beszél Kiss Lajos Agriafilm Kft. igazgatója, betekintést nyerhetünk milyen volt anno a még ma is létező Slow Film Fesztivál. Nemzetközi rangú fesztiválként debütált, Amerikából, Brazíliából és egyéb külföldi országokból érkezett pályaművekkel büszkélkedhet a rendezvény. A fesztivál témájának kiválasztásáról is mesél Kiss Lajos, illetve a szellemiség hátterét is megosztja. Király Attila, a fesztivál szakmai vezetője pedig elárulja, hogy pontosan honnan jött a Slow Film ötlete.

Képekben – Rajz szakosok Tér kiállítása /2007.07.10./

Ha lemaradtál a 2007-es rajz szakosok műveiről, most bepótolhatod! Képekben mutatjuk be, hogy milyen alkotásokkal készült a TÉR című kiállítás. Művészet kedvelőknek kifejezetten ajánlott, hiszen megismerkedhetnek a régi trendekkel és esetleg inspirációt is nyújthat. A Kis Zsinagógában kiállított művek változatos technikával készültek, mindenki megtalálhatja a számára érdekes alkotást.

Mit tud róla? Középkori piac a Dobó téren – sajtótájékoztató/2007.07.10./

Dr. Habis László beszámol az idegenforgalmi idény új programjairól, illetve hogy hogyan keverednek azok a hagyományos elemekkel. A XVI. Bikavér Ünnepről, illetve a Végvári Vigasságokról is szó esik. Egy teljesen új középkori piac felállítását leszervezték, amely sokkal látványosabb, mint elődjei. A program felelősei és szervezői bemutatásra kerülnek. Veres Gábor, a Vármúzeum akkori igazgató-helyettese részletesebben ismerteti az érdekesebbnél érdekesebb programokat, például a katonai hagyományőrző versenyeket. Középkori látványokról is megtudhatunk információkat a múltból Csendes László színművészen keresztül.

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video