Utazz velünk vissza a múltba! – 2004. november

A 2004-es tanév gólyái kapják ezúttal a főszerepet, hiszen amellett, hogy egy részletes betekintést kaptunk a gólyatábor mindennapjaiba, a gólyabálon is részt vett stábunk. Megismerjük az Elektrium klubot és a reklámcégek nagy kérdéseivel is foglalkozunk majd. Elsőként azonban Illyés György 90. születésnapjára és az első Aranyszem Operatőr Fesztiválra kalauzollak benneteket! Jól hangzik? Tartsatok velünk!

Írta: Maróczi Bianka 

Illyés György 90 éves /2004.11.05./

Ünnepeljük a „Világ legjobb operatőr tanárát” Mai szemmel nézve sajnos inkább megemlékezés, hiszen Illés György, kiváló operatőrünk 2006. június 12.-én elhunyt. Ettől viszont még különlegesebbek a vele készült interjúk, hiszen ezek által idézhetjük fel munkásságát és személyiségét. Ez az alkalom azért is volt különleges, mert itt rendezték meg először az Aranyszem Operatőr Fesztivált, egybekötve a híres operatőr születésnapjával. A fesztivált aztán évről-évre megismételték, viszont napjainkra ez is megszűnt. Egy hosszú interjút láthatunk tehát Illés Györggyel, melyben leginkább a fesztiválról, annak visszajelzéseiről és jövőbeli terveiről tudhatunk meg többet.

Képekben - Elektrium zenei klub /2004.11.09./

Zene és vásár a Művészetek házában Retró partyk hangulatát hozza az Elektrium programsorozat bemutatója. A Művészetek házában kapott helyet, szervezői pedig fiatal dj-k, akik évről-évre rendezvénysorozatok keretei között kalauzolták el az érdeklődőket a minőségi elektronikus zene világába. A hangulatot a vizuális élmény és világítás is fokozta, nem beszélve a retró zsibvásárról, mely tárgyai visszarepítenek még most is a gyerekkorba. Ivádi Péterrel, művésznevén „Neuro”-val is készült egy interjú, milyen indíttatásból alakult a zenei klub, és mik a terveik a jövőre nézve az Elektronikus zenei fesztivállal.

Mit tud róla? - Szép? Új? Világ? /2004.11.16./

Reklámok a főszerepben Mi a véleményetek a reklámokról? Szeretitek őket, vagy inkább elkapcsoltok, ha látjátok? Reklámkerülőnek számítotok, vagy szeretitek átnézni a különböző hirdetéseket? 2004-ben, a XII. Országos Reklámkonferencián már foglalkoztatta a szakembereket ez a kérdés. Miért válik valaki reklámkerülővé? Túl sok? Vagy tartalmilag kellene a változás? A sajtótájékoztatón kiderült, miért épp Eger városát választották a konferencia megtartásához, és hogyan profitálhat ebből a város. Készült egy interjú Hargitai Lillával, a Magyar Reklámszövetség akkori főtitkárával és hajdani polgármesterünkkel, Dr. Nagy Imrével is.

Gólyatábor 2004 /2004.11.26./

Az EKF gólyáinak az eső sem akadály Jó hangulat, programok, kaja-pia és féktelen buli. Minden, ami egy jó gólyatáborhoz kell, megvolt 2004-ben, talán csak az eső nem hiányzott. Bátor rókáinknak azonban ez sem szegte kedvét, alternatív programokkal marasztalták a gólyákat, akiket végül Ádáz Nyenyec hivatalosan is rókává avatott. Az összefoglalóban végigkövethetjük a tábor legfontosabb eseményeit, a lelkes dokumentálásnak köszönhetően pedig biztos vagyok benne, hogy akinek kiesett néhány részlet a történtekkel kapcsolatban, az most felfrissítheti az emlékezetét. Egy kétségtelen, hogy minden tábor egyedi és megismételhetetlen, hiszen a társaság teszi kivételessé.

Gólyabál 2004 /2004.11.26./

Báli hangulat a díszteremben A gólyatábor után a gólyabál a másik fontos színtere az elsőéves hallgatók befogadásának. Mindenkit sajátos emlékek fűznek a saját báljához, mindenkié más, mindenki kicsit másként emlékszik vissza, ezért is jó visszatekinteni egy-egy ilyen összefoglalóra, mi is történt tulajdonképpen. Ami biztos, a hangulat fantasztikus volt, a báli ruhák szépek, és itt sem unatkozott senki. Az elsőéves hallgatókat az akkori rektorunk, Dr. Hauser Zoltán köszöntötte, összefoglalónkból pedig kiderül, mi az a három jó döntés szerinte, amit a fiatalok máris meghoztak. Az is kiderül, ki volt az a „Leggólyább Gólya”, aki felolvashatta a gólyaesküt, illetve egy körkérdésben összegezzük, ki mennyire volt elégedett az estével. Kellemes nosztalgiázást mindenkinek!

Műsorismertetés

Műsorismertetés

Play video
Hírlánc Anno

Hírlánc Anno

Hírlánc – az Eszterházy Károly Főiskola hírműsora

Play video
Metronóm

Metronóm

Metronóm - zenei magazin.

Play video
Liceumi Katedra

Liceumi Katedra

Liceumi Katedra
Előadások az Eszterházy Károly Főiskolán

Play video
Bakancsot fel!

Bakancsot fel!

Bakancsot fel! - turisztikai magazin
Szerkesztő-műsorvezető: Barna Béla

Play video
Egri utcakövek

Egri utcakövek

Egri utcakövek - helytörténeti sorozat
Műsorvezető: Nyári Zsófia
Szerkesztő: Barna Béla

Play video
Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások kulturális magazinműsora

Tükör, főiskolások magazinműsora - kulturális magazin

Play video
Írás-kép

Írás-kép

Írás-kép - vers etűd

Play video